
Minden csapdából vezet kiút – péntektől látható Mozart operája, a Szöktetés a szerájból a Szegedi Nemzeti Színházban
Ha „rosszkedvünk tele” elől valahova menekülni szeretnék, menjünk el a Szöktetés a szerájból szegedi előadására. Pénteken ugyanis kőszínházi premiert láthatunk. Az opera sokat javult a nyári Szabadtéri bemutató óta, aminek több magyarázata is lehetséges. Magával ragadó életkedv árad Mozart vígoperájából, ami nem csoda, mert a fiatal zeneszerzőre húszéves korában ez volt a legjellemzőbb. A róla...
Tovább
A vidéki operajátszásról III. – A gyakorlati sík
Mivel a Budapesten kívüli operajátszás kizárólag a vidéki nemzeti színházakban történik, így egyetlen lehetőség az operaélet létrehozására, ha külön tagozatot alkot a színházon belül. Ez persze feltételezi, hogy valóban operaéletet akarunk létrehozni, nem pedig az évi egy előadást, amiért megkapja a színház a „nemzeti” státuszt és az avval járó többlet támogatást. Ennek a...
Tovább
Élet-ritmusra – közönségtalálkozó
A Szegedi Nemzeti Színház december 10-én újabb premierre készül. Cédric Chapuis Élet-ritmusra című monodrámája kerül színre a Kisszínházban. A magyarországi bemutatóhoz kapcsolódóan közönségtalálkozóra invitáljuk kedves Nézőinket! Időpont: 2021. december 7. (kedd) 16.30 Helyszín: Reök-palota (Szeged, Magyar Ede tér 2.) Résztvevők: Hojsza Henrietta rendező, valamint a szerepet alakító Medveczky...
Tovább
Különösen élvezetesnek ígérkezik a Szöktetés a szerájból vígopera
Felettébb vidám hangulatban zajlott a Szegedi Nemzeti Színház keddi, zenés közönségtalálkozója, amelyen a Szöktetés a szerájból vígopera alkotóival találkozhattak a színházbarátok a Reök-palotában. A Mozart-darab különösen élvezetes előadásnak ígérkezik, ugyanis már az ízelítő hatalmas sikert aratott. Ferenczy Orsolya áriáját, valamint Tötös Roland és Cseh Antal duettjét is hosszas vastapssal...
Tovább
Elmaradó előadás
Tisztelt Nézőink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a ma estére (november 30-án 19 órára) meghirdetett The Black Paintings / Blue című bérletszünetes Szegedi Kortárs Balett előadás betegség miatt elmarad. A megváltott jegyek december 1. és 14. között más előadásra cserélhetők, vagy a Szegedi Nemzeti Színház Stefánia 6. szám alatti jegyirodájában visszaválthatók. Az interneten vásárolt belépők ára a...
Tovább
Nagy Mihály 1940-2021
Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy a Szegedi Nemzeti Színház Örökös Mestere, színházunk nyugalmazott lakatostár vezetője életének 81. évében elhunyt. A család gyászában osztozunk, emlékét tisztelettel megőrizzük....
Tovább
Műsorváltozás
Tisztelt Nézőink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2021. december 5-én 15 órára meghirdetett Szöktetés a szerájból című Berdál Valéria bérletes előadásunk technikai okok miatt elmarad. A megváltott jegyek és bérletek a 2022. február 20-án 15 órakor kezdődő pótlásra érvényesek, vagy 2021. december 4-ig – a készlet erejéig – becserélhetők a Szegedi Nemzeti Színház jegyirodájában. Az interneten vásárolt...
Tovább
Szöktetés a szerájból – közönségtalálkozó
A Szegedi Nemzeti Színház 2021/22-es évadának soron követkető opera bemutatójára 2021. december 3-án kerül sor. Wolfgang Amadeus Mozart Szöktetés a szerájból című produkciója a Nagyszínházban kerül majd színre. A premierhez kapcsolódóan zenés közönségtalálkozóra kerül sor az alkotók közreműködésével. Időpont: 2021. november 30. (kedd) 16.30 Helyszín: Reök-palota (Szeged, Magyar Ede tér 2.)...
Tovább
Ősbemutatóval indítja az újévet a Szegedi Nemzeti
Georg Büchner Leonce és Léna című művét hangolta újra a kortárs magyar költészet és könnyűzene két meghatározó alakja, Závada Péter és Subicz Gábor. A zenés színpadi játék ősbemutatójára január 14-én, Barnák László rendezésében kerül sor a Kisszínházban. A mai olvasópróbával kezdetét vette a Szegedi Nemzeti Színház legújabb ősbemutatója, 2022 első premiere, a Leonce és Léna próbafolyamata. Barnák...
Tovább
