Tehetséges magyarok – interjú Rétfalvi Tamással

Egy egri gimnázium tanulójaként előszeretettel szavalt az iskolai ünnepségeken, majd pár év múlva neve a Szegedi Nemzeti Színház ajánlójában szerepelt az 1984. című George Orwell darab főszereplőjeként. Beszélgetés Rétfalvi Tamás színművésszel.

T.M.: Egerben, a Pásztorvölgyi Gimnáziumban hallgathatták a tanulók és a tanárok az ünnepségeken, hogy hogyan szavalsz, már akkor sejteni lehetett, hogy neked a világot jelentő deszkákon a helyed. Mi történt veled a gimnázium után, merre sodort az élet és milyen út vezetett a Színművészetis diplomáig?

R.T.: Elsőre nem vettek fel a Színművészeti Egyetemre. ELTE-BTK-s hallgató lettem egy évig, aztán rájöttem, hogy csak akkor lehet esélyem bekerülni, ha nem mással foglalkozok. Ezért kiiratkoztam az ELTE-ről, és stúdiókba felvételiztem. Fel is vettek az akkor még működő Új Színház stúdiójába, és ott töltöttem a második évemet Pesten, ami után felvételt nyertem a Színműre.
Ott a mi osztályunk volt az első a bolognai rendszerben, azaz 4 év helyett 5 évünkbe került, hogy megkapjuk a diplománkat. Ez az öt év számomra megváltoztatott mindent. Elértem arra a helyre, ahol mindig is tanulni szerettem volna azt a szakmát, amit választottam, vagyis, amihez vonzódtam. Nem tudtam ugyanis egészen pontosan, hogy ez mivel jár. Abban az öt évben ismerhettem meg az alapokat. A szakma működési mechanizmusát, belső logikáját, rendszerét, mindemellett sokrétű elméleti és gyakorlati képzésben részesültünk, sokféle alkotóval dolgoztunk, ami minden lehetőséget megadott a számunkra, hogy egy erős alappal kezdjük el a szakmai életünket.

T.M.: Mi volt a diplomavizsgád?

R.T.: Nekünk nem volt egy előadásunk, amit konkrétan diplomavizsgának lehetne nevezni. A 4. év már a mi osztályunk előtt is gyakorlati év volt, ami azt jelenti, hogy a hallgatók elmehetnek színházakhoz dolgozni. Már ha hívják őket. Nálunk új helyzet állt elő, hogy mi legyen az 5. évvel, ami végül ugyanolyan gyakorlati év lett, mint a negyedév. De két év alatt már nem kevés előadásba kerültem bele. Az egyetemen is játszottuk több vizsgaelőadásunkat, plusz én a Vígszínházban voltam gyakorlaton, így volt olyan hónap, hogy 30 előadásom is volt.
Ezek mellett kellett megírni egy szakdolgozatot, amit aztán meg kellett védeni egy bizottság előtt. Mondhatni, hogy ez volt a zárása az egyetemi éveknek.

T.M.: Az egyetem után egyértelmű volt, hogy színházban fogsz dolgozni, vagy voltak más terveid?

R.T.: Akkoriban nem fordult meg a fejemben, hogy mással foglalkozzak. Ez egy olyan szakma, ahol holtig tanul az ember. Az egyetemet elhagyva fiatal, kezdő színész leszel, ami nem azt jelenti, hogy mindent tudsz, hanem hogy rendelkezel egy alappal, és aztán arra lehet építkezni. Én alig vártam, hogy különböző feladatokban mérettessek meg. Persze ezek nem jöttek mindig könnyen, keresni is kellett a kihívásokat. Mondjuk engem sok szerencse is kísért az utamon, ugyanis mindig adódtak lehetőségek, amikkel én szívesen éltem is.

A teljes interjú a tehetsegesmagyarok.blog.hu oldalon érhető el.