Novellaíró pályázatot hirdetett közösen a Szegedi Nemzeti Színház és a Faktor Terminál

2021. DECEMBER 15.
Novellaíró pályázatot hirdetett közösen a Szegedi Nemzeti Színház és a Faktor Terminál hír képe

Fiatalok és idősek írásait egyaránt várják a Faktor Terminál és a Szegedi Nemzeti Színház közös Szegedszombat című pályázatára, amelynek keretében a szegedi boszorkányperek legendájának feldolgozását tűzte célul Schermann Márta, Gimesi Dóra és Kállai Ákos. A beküldött pályaművekből az évad második felében hangjáték, színdarab és film is készül. A Faktor Terminál alkotócsapat Schermann Márta...

Fiatalok és idősek írásait egyaránt várják a Faktor Terminál és a Szegedi Nemzeti Színház közös Szegedszombat című pályázatára, amelynek keretében a szegedi boszorkányperek legendájának feldolgozását tűzte célul Schermann Márta, Gimesi Dóra és Kállai Ákos. A beküldött pályaművekből az évad második felében hangjáték, színdarab és film is készül.

A Faktor Terminál alkotócsapat Schermann Márta rendező vezetésével évek óta szervez helytörténeti projekteket, amelyek keretében városok, városrészek történetét dolgozzák fel, vegyítve a dokumentum- és a fikciós színház elemeit. Ezek a munkaprogramok mindig a ci­­vil közönség bevonásával tör­­ténnek.

A rendező legújabb célkitű­zése a szegedi Boszorkánysziget legendájának feldolgozása, amely­­hez alkotótársként Gimesi Dó­­ra szegedi származású írónőt és Kállai Ákost, a Szegedi Nemzeti Színház drámapedagógusát kérte fel. A projekt lényege, hogy a szegedi boszorkányperek 1720-as évekbeli, történelmi do­­kumentumait a ma élő helybe­liek emlékeivel, legendáival, történeteivel szövi össze. 

– A pályázatra fiatal és idős városlakók novelláit egyaránt várjuk két kategóriában. Egyrészt lehet olyan művekkel pá­lyázni, amelyek dokumentarista formában, történelmi kutatásokra és tényekre alapozva dolgozzák fel az eseményeket, de olyan írásokat is örömmel fogadunk, amelyek alapját családi legenda vagy személyes kö­tődés adja, sőt valós szereplőt megjelenítő, kitalált meséket is várunk. Másrészt pedig nagyon érdekel bennünket, hogy a régmúlt történeteknek vannak-e aktuális vonatkozásaik, így a pályázat másik kategóriájában napjaink boszorkányüldözésének témájában várunk műveket. Arra a kérdésre keressük a választ, hogy most mit jelenthet a boszorkányüldözés – részletezte Gimesi Dóra.

Az alkotócsapat tagjai jelenleg maguk is gőzerővel végzik a kutatást a Boszorkánysziget múltjára vonatkozóan. A lakossági pályaműveket december 18-ig várják a kooperalo@szinhaz.szeged.hu e-mail-címre.

A teljes cikk a Delmagyar.hu oldalán olvasható.

Banner
Kövessen minket!
Instagram
Instagram
Instagram
Szegedinemzeti
További hírek
Szia Mozart! hír képe
Szia Mozart!

Gimesi Dóra - Jeli Viktória – Tasnádi István – Vészits Andrea: Időfutár / Szegedi Nemzeti Színház     2019.11.19. A nézőtér tele volt tinikkel, vagyis a legvérszomjasabb kritikusokkal, de még egy orrfújást sem lehetett hallani az előadás közben. IBOS ÉVA KRITIKÁJA. Az Időfutárnak óriási kultusza van, és immár három élete. 2012-ben rádiójáték-sorozatként indult, s frenetikus hatást...

„Imádjuk a büntetéseket. Nézni. Csak ne nekünk kelljen bűnhődni” – beszélgetés Székely Csabával hír képe
„Imádjuk a büntetéseket. Nézni. Csak ne nekünk kelljen bűnhődni” – beszélgetés Székely Csabával

Az ember nem változik, talán erre is megtanítanak minket a történelmi darabok. Erről napjaink egyik legkiválóbb drámaírójával, Székely Csabával beszélgettünk annak apropóján, hogy Mária országa című színdarabja nyerte el idén a Kortárs Magyar Dráma-díjat. De szó esett még az alkotás különleges élményéről, a főszereplő nélküli darab létjogosultságáról és arról is, hogy a tökéletességre való...

Bejelentette 2025/26-os évadának műsorát a Szegedi Nemzeti Színház hír képe
Bejelentette 2025/26-os évadának műsorát a Szegedi Nemzeti Színház

Remek hangulatú zenés rendezvény keretében, a Reök-palota előtt jelentette be 2025/26-os évadának műsorát a Szegedi Nemzeti Színház.

Hírlevél

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS