KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ A REÖK-PALOTÁBAN: EGY TESTVÉRHÁBORÚ „VAKNYUGATI” TÖRTÉNETE NÉGY SZÍNÉSZRE, NÉMI TRÁGÁRSÁGGAL ELBESZÉLVE

A történet szerint egy isten háta mögötti ír faluban, annak is a szélén, egy eldugott tanyaházban örök idők óta folytatja háborúját két testvér, Coleman és Valene.

Véget nem érő harcuk naponta lángol fel újabb és újabb apróságokon, a harc okát talán már ők maguk sem értik, de mára lételemükké vált.

Régóta próbál békét teremteni köztük Welsh atya, akit lelkészi hivatásában nem gátol más, csupán masszív alkoholizmusa és rendszeresen megrendülő hite. És ott van még Kicsilány, a tizenhét éves fruska, aki mindkét testvér szívét megdobogtatja.

Koltai M. Gábor, aki tavasszal találkozott először a darabbal a színlapon az előadás műfaját szokatlan módon határozta meg: „testvérháború két sötéten vicces részben”.

Szerinte Martin McDonagh kíméletlen emberismerettel, ellenállhatatlan és kegyetlen fekete humorral, fordulatos és groteszk cselekménnyel meséli el a „vaknyugati” történetet.

– Minden nehéz ebben az előadásban, a szöveg, a színpad, a kellékkel való bánásmód is. Izgalmas látványvilága lesz az előadásnak, első megközelítésre olyan, mint egy szoba, ahol ez a két testvér lakik, csak ez a szoba meredek szögben meg lett döntve a bútorokkal együtt és le is lett szűkítve, olyan ez a tér, mintha egy képkeretet látnánk. Egyszerre szürreális és mégis mindannyiunk számára felismerhető, éppen olyan, mint Martin McDonagh komédiája – mondta a rendező, aki hozzátette, a nehézségei ellenére hatalmas lehetőség a darabban szereplő négy színésznek.

– A darab nyelvezete miatt is eddigi pályám egyik legnehezebb feladata Welsh atya szerepének megformálása, aki egy ír kisváros papja, és egy nagyon összetett figura. Az egész darab olyan szóhasználattal íródott, amit mindannyian megértünk, de rettenetesen nehéz megtanulni ahhoz, hogy zsigerből szóljon – mondta Kárász Zénó.

A Kicsilányt alakító Menczel Andrea szerint is izgalmas, de nehéz és nyakatekert a szöveg, amin betűről betűre kell végigküzdeni magukat. Ráadásul sok trágárság is van benne.

– Alapvetően nagyon élvezem ennek a szabadszájú lánynak a szerepét. Hasonlóan trágár szöveget már osztottak rám a Győri Nemzeti Színházban ugyancsak Martin McDonagh darabjában, A kripliben. Ott is egy szabadszájú lányt, Helent játszottam, de a szegedi közönség most először hall majd káromkodni a színpadon, remélem egy új színt tudok majd megmutatni magamból.

Menczel Andrea arról is beszélt, egyetlen női szereplője az előadásnak, de ez cseppet sem zavarja, szeret színpadon férfiakkal dolgozni, hasonló feladatot már kapott Molnár Ferenc darabjában, a Játék a kastélyban is, ahol Annie szerepében szintén egyedüli nőként áll a színpadon.

– A Vaknyugatban szereplő Kicsilány tizenhét éves, én a valóságban éppen a duplája vagyok, ezért bóknak vettem, hogy rám osztották ezt a szerepet.

Vicei Zsolt, aki a háborúzó testvérpár közül Valene Connor szerepét ölti majd magára arról mesélt, hogy a darab szövege nem engedi meg azt, hogy akár csak egyetlen nap ne foglalkozzon vele. 

Ezért kénytelen mindennap újból elővenni a szöveget és az egész darabot újra és újra elolvasni.

– Nekünk színészeknek, az idegrendszerünk az alap munkaeszközünk, ehhez társulnak a technikai dolgok, de ebben a darabban egyedül maradunk az idegrendszerünkkel és ez nagyon megterhelő feladat. Ha csak egy pillanatra is megbicsaklik a figyelem a színpadon, összedől az egész előadás.

Koltai M. Gábor szerint is nagyon nehéz feladat elé állítja a szereplőket a szerző azzal, hogy minden alkalommal, lelkileg pőrén, lemeztelenítve kell kiállniuk a színpadra, és egymást olyan helyzetbe hozniuk, hogy ne a játék, hanem az élet működtesse a színpadon a dolgokat.

– Martin McDonagh galádsága, hogy szinte minden azonos hangsúlyt kap a darabban, a halál éppen úgy, mint a szerelem, vagy a leveles tészta és a polcon a nippek. Ez pedig alaposan megdolgoztatja a színészeket.

Koltai M. Gábor szerint mégis az a legcsodálatosabb a Varró Dániel által fordított szövegben, hogy amikor a legmocskosabb, akkor lesz a legköltőibb is egyben. Ez a jeletekre is igaz, amelyik a legnevetségesebb, egyben az a legszívfacsaróbb is.

A teljes cikk a Szeged.hu oldalán olvasható.

>> Fotó: Tari Róbert / Szegedi Nemzeti Színház