Göttinger Pál rendező: Ha kitunkoljuk a szereplők lelke mélyén felgyülemlő szaftokat, már az puszta élvezet lesz

– A Bohémélet nagyon jó színdarab is, ami azt jelenti, hogy a megformálásához magabiztos emberismeret kell. Amiből az következik, hogy személyes annak, aki csinálja, vagyis minden alkalommal újdonság. Vannak persze paneljei, mint minden sokszor játszott operának, de a próbákon azt tapasztalom, hogy ezek lehullanak az énekesekről, amint a történetet újrameséljük – mondta Göttinger Pál rendező arról, lehet-e újat mondani erről a népszerű operáról.

Mást jelent ma, mint bármikor máskor

– A történet, azaz hogy a gyógyíthatatlan beteg halálba köhögi magát, és az utolsó erejével még odavánszorog az egyetlen emberhez, akiről biztosan tudja, hogy szereti – ez mást jelent ma, mint bármikor máskor. Ugyanakkor nem éreztem volna ízlésesnek, ha ezt kitunkoljuk. Érteni fogja mindenki első látásra, mi ez – a direkt átfordításnak itt és most nincs haszna.

Inkább a kétségbeesésükben egymásra utalt emberekről beszélek a próbákon, mert ez egy sokkal komplikáltabb érzelem, mint a tisztán fellobbanó szerelem. A szerelemé aránylag egyszerű recept: meglátom, lánggal lobogunk, tercelünk, duettezünk, tiszta beszéd. De itt azért borulnak össze az emberek, azért költöznek össze és azért zárnak össze, mert különben elpusztulnának. Egyrészt mert nagyon szegények, másrészt hideg van, harmadrészt, és ez a legfontosabb: társaságban is magányosak. Ahogy így egymásba kapaszkodnak érzelmileg, szellemileg és fizikailag is, megmentve egymást a haláltól, ez egy sokkal izgalmasabb, bonyolultabb szál – tette hozzá.

Jön a barokk és a kortárs

Két egyfelvonásos operát is színpadra állít még az évadban Göttinger Pál. Purcell Dido és Aeneas című darabját, ami az egyik legrégebbi barokk opera. Tündöklő, áttetsző, nagyon játékos, nagyon könnyen befogadható zene, világsláger is van benne; örökérvényű problémáról szól, egy királynő személyes érzelmei szembekerülnek a kötelességeivel. Hasonlót taglalt nemrég a The Crown (A Korona) című tévésorozat. Az este második felében egy kortárs szerző, Tom Johnson Négyhangú operáját mutatják be valóban négy hanggal. A rendező azt mondta róla, melodikus, könnyen befogadható, szórakoztató. Hatalmas, mohó stílusbravúr, mulatságos, gunyoros, lehet rajta nevetni, nem bánik kesztyűs kézzel a műfajjal, hanem tiszteletlenül és játékosan, ami rá is fér. Tulajdonképpen egy pamflet, magabiztos technikai tudással megírva egy felkészült zeneszerzőtől, aki mindent tud erről a műfajról, és van bátorsága viccet csinálni belőle. Nagy játékkedvvel bolondoznak benne az énekesek, mert eleve nem engedhetik meg maguknak az operajátszás máskor komolykodó hozzáállását. Ez a karantén ideje alatt készült darab, felújítás lesz.

A teljes cikk a szeged.hu oldalon olvasható.