Derűs nyugalom kacsintással

Sokan ismerik Szegeden. Meghökkentő kombináció: ki fizikatanárként, ki operanékesként találkozott vele, de igazi hivatása hatással lenni az emberekre. Mindhárom diplomáját az SZTE-n szerezte, a nyár legderűsebb beszélgetését folytattuk le, miközben nemcsak könnyed témákon futottunk át, hanem mély gondolatokat is érintettünk és időnként kikacsintottunk. Ebből a beszélgetésből mutatunk részleteket. Július Hónap Alma Mater Tagja Szélpál Szilveszter, a Szegedi Nemzeti Színház operaénekese, az SZTE TTIK és BBMK alumnusa. 

Hogy mutatnád be magad egy vadidegen embernek?

Egy nagyon vidám ember vagyok, akinek van olyan szerencséje, hogy egész életében azt csinálhatta, amit szeret. Vagy fogalmazhatnánk úgy is, hogy mindig megtalálta az örömet abban, amit csinált, és ez a jelen pillanatra is teljesül. Jelen élethelyzetemben pont ott vagyok, pont jó helyen, ahol úgy gondolom, hogy lennem kell.

Mi ez a pont ott?

Ha a munkát nézem, akkor a Szegedi Nemzeti Színház operaénekese vagyok. Ha a magánéletet, akkor egy fiatal családapa, nyolc hónapos picivel. Ennek megfelelően jelenleg babázással, önfeledt, örömteli játékokkal telnek a napjaim. Néha magam is csodálkozom, hogy mennyire élvezem azt, hogy a kisfiammal játszhatok, és ezt ő is értékeli. Emellett persze kevés alvással és sok felkészüléssel a nyári illetve az őszi feladataimra.

Mik ezek a feladatok?

Két alkalommal fogok szerepelni nyáron Székesfehérváron. Mozart Koronázási miséjével lépek fel, illetve Erkel Ferenc Bánk bánjából fogunk egy koncertszerű előadást csinálni. Ezután hivatalos vagyok az Ördögkatlan Fesztiválra, ahol Operabeavatót csinálunk, illetve Mozart dalokat éneklünk. Szeptember 1-én a fertődi Eszterházy kastélyban Haydn: Aki hűtlen, pórul jár című operájára készülünk Vashegyi Györggyel koncertszerű előadás keretében, és hát a színházi évadról nem is beszélve, az első bemutatóm Puccini: Manon Lescaut című operájában a bariton főszerep. Ezekre készülök.

Fizikus, fizikatanár ÉS magánénekes vagy. Korábbi interjúidban gyakran felmerült a kérdés, hogy fizika vagy zene, katedra vagy színpad? Akkor még nagyon diplomatikus választ adtál arra, hogy merre billen a mérleg, de mára meghoztad a döntést. Mesélnél erről?

Először itt, a Szegedi Szabadtéri Színpad deszkáin álltam 17 éves gimnazistaként. Ennio Moriccone koncertjén, valamint Bizet: Carmen című operaelőadásának keretében léptem fel az énekkarral, és gyakorlatilag már akkor megfogalmazódott bennem, hogy az én borzasztó nagy vágyam a színpad. Érdekes, hogy már akkor is úgy fogalmaztam meg magamnak, hogy szeretnék ebből megélni. Vigyázzon az ember, hogy mit kíván, mert a végén aztán teljesül! Jelenleg, ugye már ez tényleg így van. Attól kezdve minden évben szereplője voltam a színház zenés produkcióinak. Lépésről lépésre avatódtam be: énekkar, kisebb szerepek, nagyobb szerepek. Nagyon sokat figyeltem, nagyon sokat tanultam, éltem a kisebb-nagyobb lehetőségekkel, és mindig léptem előre egyet-egyet. Úgy gondolom, hogy minden lépés pont jókor jött, és pont jól jött ki.

A fizikatanári pálya is ilyen lépéseken keresztül vált valóra. A gondviselés utamba vezette a természettudományos tanáraimat, és amikor a természettudományos laboratórium épült a gyakorló gimiben, akkor demonstrátorként meghívtak. A kísérleteket mindig is imádtam, a foglalkozásokat tartani élvezetes volt, és ahogy ezekben a feladatokban kiteljesedtem, úgy alakult, hogy egyik tanár nyugdíjba ment, és lehetőséget kaptam, hogy mint fizikatanár folytathassam a munkát. Fizikatanárként dolgoztam, és évente egyszer-egyszer operaelőadásokra hívtak meg énekelni a színházba.

Ekkor merült fel sokakban, hogyan lehet ezt párhuzamosan csinálni, de abban az élethelyzetben nekem ez a legtermészetesebb volt. Persze melós mindkét területen a maximumot nyújtani, de a tanítás mindennapjai és hosszútávúsága miatt időről időre valahol „le kell ereszteni”, meg kell újulni. Nekem ez volt a színház, ahol a színpadi előadás végén a közönség azonnali visszajelzése hihetetlen energiákkal töltött fel esténként. Ez a két dolog oly módon egészítette ki egymást számomra, hogy nem volt bennem egyik irányban sem megfelelési kényszer, sem teher. Én így teljesedtem ki, mindemellett Szegednek, az iskolának kuriózum volt egy fizikatanár operaénekes. Mindenki számára win-win szituáció volt.

A teljes cikk itt olvasható el.