Az ajtó – közönségtalálkozó

2024. JANUÁR 20.
Az ajtó – közönségtalálkozó hír képe

A 2024-es év legelső kisszínházi bemutatójára készül a Szegedi Nemzeti Színház. Február 2-án (pénteken) kerül sor Szabó Magda Az ajtó című színművének premierjére Barnák László rendezésében. A világszerte legismertebb modern magyar író, Szabó Magda Az ajtó című regénye 1987-ben jelent meg, azóta közel 40 nyelvre fordították le, szerzőjét 2003-ban a francia Femina-díjjal tüntették ki. Szabó István...

A 2024-es év legelső kisszínházi bemutatójára készül a Szegedi Nemzeti Színház. Február 2-án (pénteken) kerül sor Szabó Magda Az ajtó című színművének premierjére Barnák László rendezésében.

A világszerte legismertebb modern magyar író, Szabó Magda Az ajtó című regénye 1987-ben jelent meg, azóta közel 40 nyelvre fordították le, szerzőjét 2003-ban a francia Femina-díjjal tüntették ki. Szabó István 2012-ben filmet forgatott belőle Helen Mirren főszereplésével. A regényből készített adaptációkat sikerrel játsszák a színházak.

A Szegedi Nemzeti Színház számára színpadra alkalmazta Vörös Róbert.

Szeredás Emerenc, a megingathatatlan jellemű, erkölcséhez és hiedelmeihez tántoríthatatlanul ragaszkodó asszony házvezetőnőnek áll az írónőnél, ám első perctől nyilvánvaló, hogy ő diktál. A budai villában lakó írónő és Emerenc lépésről lépésre kibontakozó barátságának hátterében valódi rejtélyként jelenik meg az ajtó, amely nem csak a házvezetőnő lakását választja el a kívülállóktól, hanem sok mást is elzár és eltakar. Vajon mit őrizget az idős asszony a hét lakatra zárt ajtó mögött? Szabó Magda műve talányos életet zár be egy olyan szimbolikus ajtó mögé, amely felnyitására mindannyian áhítozunk. A kriminek sem utolsó történetben a nyomozás a két nő belső világába vezet.

A premierhez kapcsolódóan közönségtalálkozóra kerül sor az alkotók közreműködésével.

Időpont: 2024. január 23. (kedd) 16.30
Helyszín: Reök-palota (Szeged, Magyar Ede tér 2.)
Résztvevők: Barnák László rendező, valamint a darab szereplői közül Fekete Gizi (Emerenc), Szilágyi Annamária (Magda) és Borovics Tamás (Professzor)
Moderátor: Juhász-Barna Sarolta

A közönségtalálkozó megtekintése ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a gyakornok@szegediszabadteri.hu címen lehet január 23-án 15 óráig.

Az eseményt a Szegedi Nemzeti Színház hivatalos Facebook-oldalán közvetítjük.  

Banner
Kövessen minket!
Instagram
Instagram
Instagram
Szegedinemzeti
További hírek
„Imádjuk a büntetéseket. Nézni. Csak ne nekünk kelljen bűnhődni” – beszélgetés Székely Csabával hír képe
„Imádjuk a büntetéseket. Nézni. Csak ne nekünk kelljen bűnhődni” – beszélgetés Székely Csabával

Az ember nem változik, talán erre is megtanítanak minket a történelmi darabok. Erről napjaink egyik legkiválóbb drámaírójával, Székely Csabával beszélgettünk annak apropóján, hogy Mária országa című színdarabja nyerte el idén a Kortárs Magyar Dráma-díjat. De szó esett még az alkotás különleges élményéről, a főszereplő nélküli darab létjogosultságáról és arról is, hogy a tökéletességre való...

Bejelentette 2025/26-os évadának műsorát a Szegedi Nemzeti Színház hír képe
Bejelentette 2025/26-os évadának műsorát a Szegedi Nemzeti Színház

Remek hangulatú zenés rendezvény keretében, a Reök-palota előtt jelentette be 2025/26-os évadának műsorát a Szegedi Nemzeti Színház.

Hírlevél

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS