PRÓBAÉNEKLÉS ÉNEKKARI ÉNEKMŰVÉSZ STÁTUSZRA hír képe
2021. JÚLIUS 27.
PRÓBAÉNEKLÉS ÉNEKKARI ÉNEKMŰVÉSZ STÁTUSZRA

A Szegedi Nemzeti Színház tagfelvételt hirdet énekkari énekművész munkakör betöltésére TENOR és BASSZUS hangfajokban. A próbaéneklés helyszíne: Szegedi Nemzeti Színház, 533-as próbaterem Időpontja: 2021. augusztus 09. - 11.00 óra Jelentkezési feltételek: Biztos zenei tudás, iskolázott énekhang, hivatásos szintet jelentő vokális adottságok, legalább középfokú iskolai végzettség. Szakirányú...

Tovább
Letette a fésűt a főhajszobrász, aki ötven év alatt egyszer sem vágott hajat – Bodnár György 50 év után köszönt el a Szegedi Nemzeti Színháztól hír képe
2021. JÚLIUS 26.
Letette a fésűt a főhajszobrász, aki ötven év alatt egyszer sem vágott hajat – Bodnár György 50 év után köszönt el a Szegedi Nemzeti Színháztól

Pontosan ötvenévnyi munka után márciusban végleg nyugdíjba vonult Bodnár György, a Szegedi Nemzeti Színház főfodrásza. Fél évszázad alatt egyszer sem gördült fel a függöny nélküle, olykor pedig maga is fellépett is világot jelentő deszkákon. Letette a fésűt, de emlékét még sokáig őrzik kollégái, fényképe pedig évtizedekig ott lóg majd a falon, az örökös mesterek között. – Életemben egyszer sem...

Tovább
PRÓBAÉNEKLÉS ÉNEKKARI ÉNEKMŰVÉSZ STÁTUSZRA hír képe
2021. JÚLIUS 9.
PRÓBAÉNEKLÉS ÉNEKKARI ÉNEKMŰVÉSZ STÁTUSZRA

A Szegedi Nemzeti Színház tagfelvételt hirdet énekkari énekművész munkakör betöltésére basszus hangfajban. A próbaéneklés helyszíne: Szegedi Nemzeti Színház, 533-as próbaterem Időpontja: 2021. július 23. - 11.00 óra Jelentkezési feltételek: Biztos zenei tudás, iskolázott énekhang, hivatásos szintet jelentő vokális adottságok, legalább középfokú iskolai végzettség. Szakirányú végzettség előnyt...

Tovább
Évadot hirdetett a Szegedi Nemzeti hír képe
2021. JÚLIUS 6.
Évadot hirdetett a Szegedi Nemzeti

Zenés műsor keretében jelentette be 2021/22-es műsorát a Szegedi Nemzeti Színház. Az eseményen összegyűlt rajongók ízelítőt hallhattak a jövő évad változatos kínálatából. A teátrum összesen 18, 8 nagyszínházi és 10 kisszínházi bemutatóval várja a közönséget szeptembertől. Remek hangulatban telt a Szegedi Nemzeti Színház évadbejelentő programja ma késő délután a Dugonics téren. Az érdeklődők Cseh...

Tovább
Szabadbérlet hír képe
2021. JÚLIUS 5.
Szabadbérlet

SZABADBÉRLET BEVÁLTÁS SZABADBÉRLET VÁSÁRLÁS...

Tovább
Elhunyt Pusztai Katalin hír képe
2021. JÚLIUS 3.
Elhunyt Pusztai Katalin

Elhunyt Pusztai Katalin, aki több mint harminc éven át volt a Szegedi Nemzeti Színház öltöztetője. Osztozunk szerettei fájdalmában, Kata emlékét társulatunk kegyelettel megőrzi! Nyugodjék békében!...

Tovább
Zenés évadismertető hír képe
2021. JÚLIUS 2.
Zenés évadismertető

A Szegedi Nemzeti Színház zenés műsor keretében jelenti be 2021/2022-es évadának műsorát, ismerteti az új bérletstruktúrát és az értékesítéssel kapcsolatos tudnivalókat. Fellépnek: Károlyi Krisztián, Sziládi Hajna, Szívós László, Máthé Beáta, Ferenczy Orsolya, Cseh Antal   Zongorán kísér: Dinyés Dániel, Koczka Ferenc   Minden érdeklődőt szeretettel várunk!...

Tovább
PÁLYÁZATI  FELHÍVÁS hír képe
2021. JÚNIUS 25.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

A Szegedi Nemzeti Színház (6720 Szeged, Vaszy Viktor tér 1.) nyilvános pályázatot hirdet a Nagyszínházában és a Kisszínházában levő művész- és közönségbüfé együttes, de épületenként külön-külön, a 2021/2022-es színházi évadban történő működtetésére. Pályázati feltételek: A működtető alapvető feladata a színházlátogatók valamint a színházi dolgozók számára megfelelő színvonalú és árral rendelkező...

Tovább
A Levendula Fesztivál ajánlatából hír képe
2021. JÚNIUS 22.
A Levendula Fesztivál ajánlatából

Július 26-27-én idén is megrendezésre kerül a Szegedi Füvészkertben a Szegedi Levendula Napok. Teátrumunk több művésze a színpadon szórakoztatja majd a látogatókat: Vajda Júlia, Andrejcsik István, Kónya Krisztina és Szélpál Szilveszter zenés műsorral készül, Koczka Ferenc kíséri majd őket zongorán. Társulatunk néhány tagja más szerepben is bemutatkozik a helyszínen: saját maguk készítette kézműves...

Tovább
Kövessen minket!
Instagram
Instagram
Instagram
Szegedinemzeti
Hírlevél

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS