Tél program képe

Tél

bemutató

NAGYSZÍNHÁZ

Németh Ákos

színmű, ősbemutató

BEMUTATÓ: 2017. DECEMBER 21.

színmű, ősbemutató

A darab előzményét az olasz Egészségügyi Minisztérium felkérésére írtam (senki ne kérdezze, miért épp engem kerestek meg, mert nem tudom),
egyfelvonásos volt, a címe „Malattia rara” („Ritka betegség”), és így hangzott a fordítás első sora: “Questi due bavaglini. Uno azzurro, uno rosa.” Hát nem szép? Fogalmam sincs, mit jelent. Aztán ahogy lenni szokott, a darab túlnőtt hivatalnokot és minisztériumot, de leggyorsabban a szerzőt, és önálló életre kelt, új címet öltött, és teret követelt magának: egész estésre hízott. Így lett belőle az, ami ma látható.” Németh Ákos

Küzdelem az életért. Apró, gyilkos emberi játszmák. Senki sincs a helyén, senki sem egészen az, aminek látszik. Lírai történet egy különös betegségben szenvedő fiatal nőről, szerelemről, a gyerek utáni vágyakozásról, a mai világban megszokott, praktikus pótcselekvésekről, győztesnek látszó stratégiákról, múlt és jövő kiigazításának és megtervezésének lehetetlenségéről, a kilátástalanságról.

 

Németh Ákos

1983-1988 között az ELTE BTK történelem-irodalomtörténet szakos, majd a budapesti színművészeti egyetem DLA-hallgatója volt. 1988 után budapesti színházak ösztöndíjasa volt. 1998-2000 között a Miskolci Nemzeti Színház dramaturgja, 2000-2003 között a szekszárdi Német Színház művészeti vezetője volt. 2002-2014 között a Bonnban majd Wiesbadenben működő New Plays from Europe Biennale fesztivál kurátora. Műveit egyebek mellett a londoni Nemzeti Színház, a birminghami The Rep, a berlini Schaubühne is bemutatta, de játszották a New York-i off- Broadway-n is, illetve nyomtatásban is elsősorban angolul számos antológiában, de önálló kötetben is, valamint francia, német, szlovák, horvát, bolgár és több lengyel kötetben is megjelentek. A szerző előadásait több fesztivál is meghívta, így az Union des Théatres de l`Europe, a FIND (Berlin), a Convention Théatrale Européenne (Luxembourg), a Midtown International Theatre Festival, (New York, US), az International Playwrights Festival (Birmingham, UK).

wikipedia.org

Jegyárak: 1500 Ft

Tél 1
Tél 2
Tél 3
Tél 4
Tél fotógaléria képe 4
+25 kép

Fotógaléria:

SZEREPOSZTÁS

Éva – Wessely Zsófia

Zeneművész – Kovács Gábor

Orvos – Szívós László

Eladónő – Farkas Andrea

Bőrfejű – Gyöngyösi Zoltán

Elvira – Waskovics Andrea

János – Olasz Renátó

Apa – Kárász Zénó

ALKOTÓK

Jelmez – Bianca Imelda Jeremias

Közreműködő – 

Súgó – Mészáros Ágnes

Rendező – Bodolay Géza

Díszlet – Mira János

Ügyelő és rendezőasszisztens – Horváth Bettina

Kövessen minket!
Instagram
Instagram
Instagram
Banner
Ajánljuk még!
Az eltört korsó program képe
bemutatóKISSZÍNHÁZ

Az eltört korsó

Heinrich von Kleist

MARICA GRÓFNŐ program képe
bemutatóNAGYSZÍNHÁZ

MARICA GRÓFNŐ

ALFRED GRÜNWALD - JULIUS BRAMMER - KÁLMÁN IMRE

Iván, a rettentő program képe
bemutatóKISSZÍNHÁZ

Iván, a rettentő

Mihail Bulgakov - Fábián Péter

Hírlevél

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS