Hegedűs a háztetőn program képe

Hegedűs a háztetőn

továbbjátszás

NAGYSZÍNHÁZ

Joseph Stein – Jerry Bock – Sheldon Harnick

musical

BEMUTATÓ: 2023. MÁRCIUS 17.

Sólem Aléchem novellái alapján, Arnold Perl különleges engedélyével.

Szövegkönyv: JOSEPH STEIN
Zene: JERRY BOCK
Dalszövegek: SHELDON HARNICK

A New York Stage előadásainak producere Herold Prince volt.
Az eredeti New York Stage-előadás rendezője és koreográfusa JEROME ROBBINS volt.

Fordítók: REMÉNYI GYENES ISTVÁN és G. DÉNES GYÖRGY Kossuth-díjas

Minden idők egyik legismertebb musicaljét 1964-ben mutatták be a Broadwayn. 1986. október 10-én a felújítás után a Szegedi Nemzeti Színház is ezzel a darabbal nyitotta az évadot.

A száz évvel ezelőtt játszódó történet egy ukrajnai, zsidók és oroszok lakta faluban játszódik. Tevje, a tejesember és felesége, Golde egy olyan világ őrzői, melyet a közösség és vallás előírásai határoznak meg. Lányaik azonban már saját kezükbe akarják venni az életüket, szerelemből akarnak férjhez menni. A legidősebb lány, Cejtel egy szegény szabóhoz, Mótelhez megy, noha apja az idős, de gazdag mészárosnak ígérte a kezét. Hódel egy kijevi marxista zsidóval, Percsikkel köti össze életét. Hává pedig egy orosz fiúval, Fegykával házasodik össze.

Mindeközben a zsidó közösségnek szembe kell néznie az egyre erőteljesebb antiszemitizmussal, a pogromokkal és végül azzal, hogy mindent hátrahagyva el kell hagyniuk őseik földjét.

A HEGEDŰS A HÁZTETŐN bemutatását a Music Theatre International és a Theatrum Mundi Színházi és Irodalmi Ügynökség között létrejött megállapodás tette lehetővé.

AZ ELŐADÁS HOSSZA KB. 2 ÓRA 55 PERC, EGY SZÜNETTEL.

Hegedűs a háztetőn 1
Hegedűs a háztetőn 2
Hegedűs a háztetőn 3
Hegedűs a háztetőn 4
Hegedűs a háztetőn fotógaléria képe 4
+71 kép

Fotógaléria:

SZEREPOSZTÁS

Mótel Kamzoil, a szegény szabó – Károlyi Krisztián

Golde, Tevje csípős nyelvű felesége – Szilágyi Annamária

Hódel, a második lány – Sziládi Hajna

Mendel, a rabbi fia – Poroszlay Kristóf

Sprince, Tevje lánya – Aradi-Szabó Anna

Lázár Wolf, gazdag falusi mészáros – Pálfi Zoltán

Avram, könyvárus – Büte László

Fruma Sára – Vajda Júlia

A Hegedűs – Farkas Béla

Fegyka, fiatal orosz keresztény – Rédei Roland

Mordcha, kocsmáros – Judik Patrik

Sandel, Mótel anyja – A. Szabó Adrien

Rabbi – Rácz Tibor

Csendbiztos – Szegezdi Róbert

Tevje, a szegény tejesember – Borovics Tamás

Cejtel, a legidősebb lány – Csorba Kata

Chava, a harmadik lány – Ács Petra

Percsik, az újító – Krausz Gergő

Jente, a házasságközvetítő – Fekete Gizi

Bjelke, Tevje lánya – Kocsis-Hertelendy Janka

Tzeitle nagymama – Kismárton Ilona

Szása – Piskolti László

ALKOTÓK

Zenei asszisztens – Kardos Gábor

Karigazgató – Flórián Gergely

Rendezőasszisztens – Czene Zoltán

Koreográfus asszisztens – Fülöp Ádám

Közreműködő – a Szegedi Szimfonikus Zenekar, a Szegedi Nemzeti Színház énekkara és tánckara, valamint Gulyás Armand, Horváth Dániel, Horváth Levente, Horváth Máté, Király Tamás, Kürti Gábor és Simoncsics Pál.

Vezényel – Hermann Szabolcs

Szcenikus – Szabó Gábor

Ügyelő – Stefanik Sándor

Súgó – Jánoska Zsuzsa

Zenei vezető – Hermann Szabolcs

Rendező – Barnák László

Énekmester – Vajda Júlia

Koreográfus – Hajdu Anita

Díszlet- és jelmeztervező – Varsányi Anna

Kövessen minket!
Instagram
Instagram
Instagram
Banner
Ajánljuk még!
Az eltört korsó program képe
bemutatóKISSZÍNHÁZ

Az eltört korsó

Heinrich von Kleist

MARICA GRÓFNŐ program képe
bemutatóNAGYSZÍNHÁZ

MARICA GRÓFNŐ

ALFRED GRÜNWALD - JULIUS BRAMMER - KÁLMÁN IMRE

Iván, a rettentő program képe
bemutatóKISSZÍNHÁZ

Iván, a rettentő

Mihail Bulgakov - Fábián Péter

Hírlevél

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS