GENGSZTEREK program képe

GENGSZTEREK

továbbjátszás

KISSZÍNHÁZ

Czene Zoltán, Hajdu Anita, KÁROLYI KRISZTIÁN

táncjáték két részben

BEMUTATÓ: 2024. MÁRCIUS 29.

A Szegedi Nemzeti Színház Tánckarának estje.


A Szegedi Nemzeti Színház Tánckara a nagysikerű Peron-Swing után ismét önálló produkcióval jelentkezik. A Gengszterek című táncjáték az 1920-as évek végi Chicagóba kalauzolja a nézőket. A szesztilalom idején játszódó történetben egy szeszcsempész maffiabanda „hétköznapjaiba” tekinthetünk be, miközben – a dús haszon reményében –folyamatosan el kell kerülniük a rendőrségi razziákat. A maffia vezére és a rendőrség kapitánya ennek érdekében szoros üzleti kapcsolatot ápol, s a Don egyetlen leányát is áruba bocsátaná az üzleti sikerek reményében. De ahogyan az lenni szokott, a lány titkon mást szeret. Az illegálisan működtetett, rejtett kocsmák – amerikai szlengkifejezéssel: speakeasy-k – szivarfüstös világából, a korrupt, romlott erkölcsi közegből két fiatal pár keres kiutat a Madame segítségével… S hogy a szerelem valóban mindent megold-e, kiderül a mulatságos krimiparódiából.


Közreműködik Csorba Kata és Borovics Tamás.


Köszönjük a Ferenczi család segítségét!


Így készült a Gengszterek a Szegedi Nemzetiben – videó ITT.

Gengszterek – Nézőink véleménye az előadásról – videó ITT.

AZ ELŐADÁS HOSSZA KB. 1 ÓRA 50 PERC, EGY SZÜNETTEL.
GENGSZTEREK 1
GENGSZTEREK 2
GENGSZTEREK 3
GENGSZTEREK 4
GENGSZTEREK fotógaléria képe 4
+20 kép

Fotógaléria: Tari Róbert

SZEREPOSZTÁS

A Don, maffiavezér – Fülöp Ádám

A felesége – László Lívia

A fiuk – Bolla Bence

A lányuk – Jónás Dzsenifer Éva

Alvezér a bandában, a Don jobbkeze – Opavszki Máté

Kapitány, a rendőrfőnök – Baranyai Krisztián

A Madame – Szincsák Patrícia, Kanalovics Fanni

Táncosnő – Stefanik Kata, Farkas Panna

A rendőrfőnök „kétbalkeze” – Hőbe Barbara

Rendőrök, bandatagok, görlök – Halmi Rudolf, Horváth Zorka, Hőbe Barbara, Virágos Nóra, Gulyás Armand, Farkas Panna, Slezák Dávid, Andrucsák Krisztián, Nemes Roland

ALKOTÓK

Zeneszerző – Károlyi Krisztián

Író-dramaturg – Czene Zoltán

Látványtervező – Szabó Gábor

Jelmeztervező – Papp Janó

Szcenikus – Polgár Péter

Világítástervező – Stadler Ferenc

Hang / felvétel / keverés – Tót-Bagi Árpád, Dancsó-Kovács Krisztián

Videó – Hajdu Bálint

Ügyelő – Hajdu Róbert

Rendezőasszisztens – Kürtös Petra

Koreográfus asszisztens – Stefanik Kata, Jónás Dzsenifer Éva

Rendező-koreográfus – Hajdu Anita

Kövessen minket!
Instagram
Instagram
Instagram
Banner
Ajánljuk még!
Az eltört korsó program képe
bemutatóKISSZÍNHÁZ

Az eltört korsó

Heinrich von Kleist

MARICA GRÓFNŐ program képe
bemutatóNAGYSZÍNHÁZ

MARICA GRÓFNŐ

ALFRED GRÜNWALD - JULIUS BRAMMER - KÁLMÁN IMRE

Iván, a rettentő program képe
bemutatóKISSZÍNHÁZ

Iván, a rettentő

Mihail Bulgakov - Fábián Péter

Hírlevél

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS