Gábor Áron

Lészen ágyú! – azaz lészen nemzeti függetlenség, lészen szabadság!

Ezen gondolatok, eszmék nemcsak az 1848–49–es forradalom és szabadságharc idején voltak aktuálisak, hanem mai korunkban is azok, hisz a székely önrendelkezés sokat vitatott része a politikai diskurzusnak. For­rongó, békét­len időnk­ben jog­gal vágy­ha­tunk egy biz­ton­sá­go­sabb, embe­ribb világba, mely­nek meg­te­rem­tése csak nagy lélek­kel és elszánt cse­lekvő­kész­ség­gel lehet­sé­ges.

Gábor Áron erős hit­tel és biza­lom­mal szőtte álmait, s elkép­ze­lé­seit valóra váltva küz­dött nem­ze­té­nek füg­get­len­sé­gé­ért. Emlé­ke­ze­tes tet­te­i­vel mind­nyá­junk szá­mára pél­dát muta­tott: a min­den­kori tör­té­n­elemi pil­la­nat idő­szerű esz­kö­zeit hasz­nálva kell cse­le­ked­nünk, ha öntu­da­tos nem­zet­ként, emelt fővel sze­ret­nénk élni!

200 éve szü­le­tett Gábor Áron, a szé­kely­ség egyik leg­na­gyobb hőse. Műso­runk tisz­tel­gés és főhaj­tás hősi alakja előtt, és egy­ben egy szük­ség­szerű kér­dés meg­fo­gal­ma­zása: élnek-​e ma is köz­tünk Gábor Áronok?

Sep­si­szent­györgy, 2014. március 15.
Orza Calin

Hogyan válik valaki hőssé? Annak szü­le­tik? Tuda­tos egyéni dön­tés kér­dése? Vagy csak a körül­mé­nyek sod­rása hozza ki az emberből?

Gábor Áron a szé­kely ezer­mes­terből a sza­bad­ság­harc esz­méit lehető­séggé ková­csoló, népé­nek hitet és esz­közt adni képes hőssé vált az idők során. Azon­ban mai napig keve­set tudunk a tüzér­pa­rancs­nok legen­dája mögötti emberi sors­ról. Az egyén vívó­dá­sa­i­ról és kéte­lye­iről, hiszen ha volt valaki, aki fel­mér­hette az oszt­rák hadi­tech­ni­ká­val és –ipar­ral való szem­be­szál­lás esély­te­len­sé­gét, akkor az épp az az ember volt, aki koráb­ban saját test­vére helyett is újra bevo­nult, csak­hogy bepil­lant­has­son a bécsi hadi­gé­pe­zet tit­ka­iba. Milyen erők vezet­het­ték őt mégis arra a dön­tésre, hogy dacol­jon az esé­lyek­kel? S a saját démo­na­i­val való küz­de­lem elle­nére vagy épp annak köszön­hetően, hon­nan merí­tett annyi hitet és erőt, amellyel még halála után is lel­ket öntött a szabadságharcosokba?

Hon­nan szü­let­he­tett meg az azóta sem látott szé­kely össze­fo­gás, amellyel hét­köz­napi embe­rek a merész ágyú­öntő mögé és mellé álltak? Amely­nek jegyé­ben nem­csak egy­ségbe ková­cso­ló­dott oszt­rák esz­ter­gá­lyos, len­gyel tábor­nok, mold­vai paraszt­asszony és szé­kely határő­rök hosszú sora, de ideig-​óráig for­dí­tani is képe­sek vol­tak egy lát­szó­lag vesz­tett ügyet? Mit tud­tak ők, és mit tanul­ha­tunk mi, hogy a hét­köz­na­pok­ban és közös­sé­günk meg­ma­ra­dá­sá­nak küz­del­mé­ben egy­aránt modern Gábor Áronok, Dum­mel Fer­di­nán­dok, Vel­csuj Jusz­ti­nák vagy csak noszo­ga­tás nél­küli, saját démon­ja­in­kat egy közös cél érde­ké­ben legyőzni képes, kéret­len, de tisz­tes hősök(?), embe­rek lehessünk?

Imreh-​Marton Ist­ván, for­ga­tó­könyv­író


Sze­rep­osz­tás:

Gábor Áron – Kocsis Hunor-​Tibor
Halál és ellen­sé­ges oszt­rák, orosz had­ve­zé­rek – Mel­les Endre
Jusz­tina, Gábor Áron fele­sége – Ürmösi-​Incze Mária-​Terézia
Szé­kely legény – Péter Előd
Bal­la­da­éne­kes – Erőss Judit

Szé­kely nép, kato­nák: Dombi Rózsa, Keresz­tes Gab­ri­ella, Lukács Réka, Tőkés Edit, Tüzes Csilla, Vajda Kata­lin, Váradi Ágnes, Virág Imola, Fülöp Csaba, Gere Csaba, Kiss Ador­ján, Már­ton Csaba, Pável Hunor, Tőkés Zsolt, Vitéz György


ALKO­TÓK:

Kel­lé­kek: Zay­zon Ádám
Koreo­grá­fia és dísz­let­terv: Kádár Ele­mér
Jel­mez és a ren­dező mun­ka­társa: Furik Rita
For­ga­tó­könyv: Orza Calin és Imreh-​Marton Ist­ván
Zene­szerző: Gás­pár Álmos
Rendező-​koreográfus: Orza Calin