Bánk bán program képe

Bánk bán

bemutató

KISSZÍNHÁZ

Katona József

tragédia

BEMUTATÓ: 2013. MÁRCIUS 15.

Kecskeméten történt 1830. április 16-án, hogy a város köztiszteletben álló főügyésze, Katona József, egy hosszú és fáradságos tárgyalás után felállt és kilépett az ajtón, hogy odakint levegőzzék. Amint kiért a szabad ég alá, szívéhez kapott és holtan esett össze. A város nagy részvéte mellett temették a már fiatalon is tekintélyes jogtudóst. De a népes gyászoló közönségből nyilván senkinek sem jutott eszébe, hogy a főügyész ifjúkorában verseket, sőt drámákat is írt. Legkevésbé pedig az juthatott volna bárki eszébe, hogy az oly korán elhalálozott jogtudós a magyar irodalom legnagyobb tragédiaköltője volt, akinek főművéhez hasonlatos nemzeti tragédiát a következő emberöltőkben sem fognak írni. A Bánk bán ugyan megjelent, de a könyvbe nyomtatott drámát alig-alig vásárolta valaki. Először csak három évvel a szerző halála után adták elő, de sokáig csak egyes színészek fedezték fel maguknak, mint jó szereplehetőséget.

 

„A Bánk bán egyszerre tudott korhűen középkori és izgalmasan aktuális lenni, mint a legjobb Schiller-drámák. A jellemek mélysége és gazdagsága Shakespeare-t idézi. Szerzője nem volt forradalmár, de műve forradalmasító hatású, mert elkeseredést ébreszt minden zsarnokság ellen, és részvétet a megalázottság mellett. Nyelve olyan erőteljes, mint soha még magyar drámáé. Rímtelen jambusos formájával pedig odakapcsolódott a Shakespeare-Schiller-hagyományhoz.”

(Hegedüs Géza: A magyar irodalom arcképcsarnoka)

 

Bánk bán 1
Bánk bán 2
Bánk bán 3
Bánk bán 4
Bánk bán fotógaléria képe 4
+21 kép

Fotógaléria:

SZEREPOSZTÁS

Solom mester – Poroszlay Kristóf

Egy udvornik – Varga Bálint

Biberach, egy lézengő ritter – Sorbán Csaba

Gertrudis királyné – Szabó Gabi

Petur, bihari főispán – Pataki Ferenc

Zenészek – Nagy Gábor

Melinda, a felesége – Gidró Katalin

Soma, a kisfiuk – Czibere Zalán László

Ottó, Gertrudis öccse – Barnák László

Bendeleiben Izidóra, türingiai lány – Kéner Gabriella

Simon bán, Melinda bátyja – Szívós László

Mikhál bán, Melinda bátyja – Kárász Zénó

Bánk bán, Magyarország nagyura – Nagy Csongor Zsolt

II. Endre, magyarok királya – Báhner Péter

Tiborc – Jakab Tamás

ALKOTÓK

Ügyelő – Báhner Péter

Rendező – Bodolay Géza

Díszlettervező – Székely László

Jelmeztervező – Benedek Mari

Súgó – Mészáros Ágnes

Rendezőasszisztens – Kaj Ádám

Mozgókép – Kovács Gábor Péter

Közreműködő – Báli közönség, Békétlenek

Kövessen minket!
Instagram
Instagram
Instagram
Banner
Ajánljuk még!
Az eltört korsó program képe
bemutatóKISSZÍNHÁZ

Az eltört korsó

Heinrich von Kleist

MARICA GRÓFNŐ program képe
bemutatóNAGYSZÍNHÁZ

MARICA GRÓFNŐ

ALFRED GRÜNWALD - JULIUS BRAMMER - KÁLMÁN IMRE

Iván, a rettentő program képe
bemutatóKISSZÍNHÁZ

Iván, a rettentő

Mihail Bulgakov - Fábián Péter

Hírlevél

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS