AZ AJTÓ program képe

AZ AJTÓ

továbbjátszás

KISSZÍNHÁZ

SZABÓ MAGDA

színmű

BEMUTATÓ: 2024. FEBRUÁR 2.

A világszerte legismertebb modern magyar író, Szabó Magda Az ajtó című regénye 1987-ben jelent meg, azóta közel 40 nyelvre fordították le, szerzőjét 2003-ban a francia Femina-díjjal tüntették ki. Szabó István 2012-ben filmet forgatott belőle Helen Mirren főszereplésével. A regényből készített adaptációkat sikerrel játsszák a színházak.


A Szegedi Nemzeti Színház számára színpadra alkalmazta Vörös Róbert.


Szeredás Emerenc, a megingathatatlan jellemű, erkölcséhez és hiedelmeihez tántoríthatatlanul ragaszkodó asszony házvezetőnőnek áll az írónőnél, ám első perctől nyilvánvaló, hogy ő diktál. A budai villában lakó írónő és Emerenc lépésről lépésre kibontakozó barátságának hátterében valódi rejtélyként jelenik meg az ajtó, amely nem csak a házvezetőnő lakását választja el a kívülállóktól, hanem sok mást is elzár és eltakar. Vajon mit őrizget az idős asszony a hét lakatra zárt ajtó mögött? Szabó Magda műve talányos életet zár be egy olyan szimbolikus ajtó mögé, amely felnyitására mindannyian áhítozunk. A kriminek sem utolsó történetben a nyomozás a két nő belső világába vezet.


Felhívjuk kedves nézőink figyelmét, hogy az előadásban használt fényeffektek epilepsziás rohamot okozhatnak az arra érzékenyeknél!

AZ ELŐADÁS HOSSZA KB. 2 ÓRA 20 PERC, EGY SZÜNETTEL.
AZ AJTÓ 1
AZ AJTÓ 2
AZ AJTÓ 3
AZ AJTÓ 4
AZ AJTÓ fotógaléria képe 4
+20 kép

Fotógaléria: Tari Róbert

SZEREPOSZTÁS

Emerenc – Fekete Gizi

Magda – Szilágyi Annamária

Professzor – Borovics Tamás

Alezredes – Szegezdi Róbert, Barnák László

Polett – Tánczos Adrienn

Sutu – Csorba Kata

Unokaöcs – Gömöri Krisztián

Orvos – Bánvölgyi Tamás

Brodarics úr – Rácz Tibor

ALKOTÓK

Színpadra alkalmazta – Vörös Róbert

Tér – Barnák László

Jelmeztervező – Varsányi Anna

Szcenikus – Polgár Péter

Fény – Stadler Ferenc

Zenei szerkesztő – Vinnai András

Súgó – Szabó Ágnes

Ügyelő – Hajdu Róbert

Rendezőasszisztens – Kürtös Petra

Rendező – Barnák László

Kövessen minket!
Instagram
Instagram
Instagram
Banner
Ajánljuk még!
Az eltört korsó program képe
bemutatóKISSZÍNHÁZ

Az eltört korsó

Heinrich von Kleist

MARICA GRÓFNŐ program képe
bemutatóNAGYSZÍNHÁZ

MARICA GRÓFNŐ

ALFRED GRÜNWALD - JULIUS BRAMMER - KÁLMÁN IMRE

Iván, a rettentő program képe
bemutatóKISSZÍNHÁZ

Iván, a rettentő

Mihail Bulgakov - Fábián Péter

Hírlevél

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS