A két Korea újraegyesítése program képe

A két Korea újraegyesítése

továbbjátszás

KISSZÍNHÁZ

Joël Pommerat

abszurd játék

BEMUTATÓ: 2023. DECEMBER 1.

Fordította: Timkovics Dorottya

Pommerat darabjában nincs szó politikáról vagy országhatárokról. Emberekről beszél. Rólad, rólam és arról, hogy két ember mennyire másképp éli meg ugyanazt a helyzetet. Sőt, minél szorosabb a kapocs kettejük között, a távolság mintha annál nagyobbnak tűnne. Férfiakat és nőket látunk, és azt a rettenetes vágyat, hogy leküzdjék ezt a távolságot. Ez a törekvés csodálatosan abszurd, nevetséges, magával ragadó helyzetekhez vezet, hiszen a két ember közötti határ gyakran merevebb, mint az országhatárok, pedig azokat is csak mi, emberek találtuk ki. Minden a képzeletünkön múlik.

A két Korea újraegyesítése egymástól független pillanatfelvételek sorozata. Ezek az ironikus-humoros történet-töredékek mind abból a döbbenetből születtek, hogy lehetetlennek tartjuk, hogy ugyanazt ennyire különbözően lássuk.

Joël Pommerat a francia színházi élet kiemelkedő alakja. A saját darabjait állítja színpadra, melyeket a társulatával közösen, improvizációk alapján hoz létre. Ennek a kísérletező módszernek az egyik sikerdarabja A két Korea újraegyesítése, amelyet a párizsi Odéonban mutattak be először.

Az előadás Joël Pommerat engedélyével jött létre. Magyarországi jogok: Hofra Színházi és Irodalmi Ügynökség Kft.

AZ ELŐADÁST 14 ÉVEN FELÜLIEKNEK AJÁNLJUK!

AZ ELŐADÁS HOSSZA KB. 2 ÓRA, SZÜNET NÉLKÜL.


Így készült A két Korea újraegyesítése a Szegedi Nemzetiben – videó ITT.

A két Korea újraegyesítése 1
A két Korea újraegyesítése 2
A két Korea újraegyesítése 3
A két Korea újraegyesítése 4
A két Korea újraegyesítése fotógaléria képe 4
+17 kép

Fotógaléria: asd

SZEREPOSZTÁS

Szereplők – Ács Petra

KÖZREMŰKÖDŐK

Teszt

ALKOTÓK

Súgó – Almási Gyöngyi

Közreműködő – 

Zeneszerző – Lelkes Botond

Ügyelő – Nagy-Hajdu Szilvia

Rendezőasszisztens – Varga Mónika

Díszlet- és jelmeztervező – Horváth Jenny

Dramaturg – Kukk Zsófia

Rendező – Tárnoki Márk

Kövessen minket!
Instagram
Instagram
Instagram
Banner
Ajánljuk még!
Az eltört korsó program képe
bemutatóKISSZÍNHÁZ

Az eltört korsó

Heinrich von Kleist

MARICA GRÓFNŐ program képe
bemutatóNAGYSZÍNHÁZ

MARICA GRÓFNŐ

ALFRED GRÜNWALD - JULIUS BRAMMER - KÁLMÁN IMRE

Iván, a rettentő program képe
bemutatóKISSZÍNHÁZ

Iván, a rettentő

Mihail Bulgakov - Fábián Péter

Hírlevél

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS