PUCCINI REMEKMŰVE A NAGYSZÍNHÁZBAN

2024. NOVEMBER 12.
PUCCINI REMEKMŰVE A NAGYSZÍNHÁZBAN hír képe

Az operairodalom egyik legismertebb klasszikusa, Puccini Pillangókisasszonya december 6-tól a Kossuth-díjas Juronics Tamás rendezésében látható a Nagyszínházban. A népszerű operát már próbálja a társulat a Szegedi Nemzeti Színház tánckara, énekkara és a Szegedi Szimfonikus Zenekar közreműködésével.

PUCCINI REMEKMŰVE A NAGYSZÍNHÁZBAN 1
PUCCINI REMEKMŰVE A NAGYSZÍNHÁZBAN 2
PUCCINI REMEKMŰVE A NAGYSZÍNHÁZBAN 3
PUCCINI REMEKMŰVE A NAGYSZÍNHÁZBAN 4

Fotógaléria: Tari Róbert / Pillangókisasszony a Nagyszínházban

A felkészülés ugyan hónapok óta zajlik, a mai olvasópróbával hivatalosan is kezdetét vette a Pillangókisasszony próbafolyamata. Barnák Lászlófőigazgató hangsúlyozta, hogy azon felül, hogy a nemzeti színházak kiemelt feladata nagy zenés művek színpadra állítása, a Szegedi Nemzeti Színház számára azért is fontos az operajátszás, mert ebben a műfajban lehet leginkább elmesélni úgy egy történetet, hogy a zene a lehető legmélyebben hatoljon a nézők szívébe. A nagyszabású előadás nemcsak a szegedi, hanem az egész ország operát értő és szerető közönségének készül.


Dobszay Péter zeneigazgató elmondta, Giacomo Puccini zenéje a mindennapjainkat gazdagító hatással bír, amelyet a Pillangókisasszony intenzíven kínál a nézőknek és az alkotóknak, szereplőknek egyaránt, mert ez a mű 120 évvel a születése után is ugyanolyan erővel tud hatni, mint amikor bemutatták.


„Puccini műveire jellemző a zene, a szöveg és a dráma komplexitása, az erős hatásgyakorlás” – fogalmazott a rendező, Juronics Tamás, aki kitért arra is, hogy a Pillangókisasszony zsigerileg hat, a rációra és az emócióra egyaránt. A zene mellett a játék, a kompozíciók, a színpadképek mind úgy állnak majd össze, hogy az adott pillanatot legjobban szolgáló hatást tudják elérni.


A látvány is a hallottak felerősítésére hivatott: Vízvárdi András impozáns, mégis letisztult díszlete és animációja, valamint Bianca Imelda Jeremiastradicionális jelmezei remekül hangsúlyozzák a keleti és a nyugati világ közötti különbségeket, ezáltal a közönség még inkább beleélheti magát a történetbe.


Pál Tamás karmester szavaival élve: „ezt az előadást nem azoknak játsszuk, akik ki akarnak kapcsolódni, ha bejönnek a színházba, hanem azoknak, akik be akarnak kapcsolódni a történetbe. Ez a színház lényege: azért jövünk ide, hogy itt éljünk meg olyan dolgokat, amelyek a való életünkben is fontosak számunkra.


Puccini a Pillangókisasszonyban életszerű, komplex emberi világot tesz elénk, olyan mindannyiunkat érintő kérdésekkel, hogy komolyan vesszük-e, amit mondunk és mennyire vehetjük komolyan, amit mást mond nekünk?”

banner
Kövessen minket!
Instagram
Instagram
Instagram
banner
További hírek
Szia Mozart! hír képe
Szia Mozart!

Gimesi Dóra - Jeli Viktória – Tasnádi István – Vészits Andrea: Időfutár / Szegedi Nemzeti Színház     2019.11.19. A nézőtér tele volt tinikkel, vagyis a legvérszomjasabb kritikusokkal, de még egy orrfújást sem lehetett hallani az előadás közben. IBOS ÉVA KRITIKÁJA. Az Időfutárnak óriási kultusza van, és immár három élete. 2012-ben rádiójáték-sorozatként indult, s frenetikus hatást...

„Imádjuk a büntetéseket. Nézni. Csak ne nekünk kelljen bűnhődni” – beszélgetés Székely Csabával hír képe
„Imádjuk a büntetéseket. Nézni. Csak ne nekünk kelljen bűnhődni” – beszélgetés Székely Csabával

Az ember nem változik, talán erre is megtanítanak minket a történelmi darabok. Erről napjaink egyik legkiválóbb drámaírójával, Székely Csabával beszélgettünk annak apropóján, hogy Mária országa című színdarabja nyerte el idén a Kortárs Magyar Dráma-díjat. De szó esett még az alkotás különleges élményéről, a főszereplő nélküli darab létjogosultságáról és arról is, hogy a tökéletességre való...

Bejelentette 2025/26-os évadának műsorát a Szegedi Nemzeti Színház hír képe
Bejelentette 2025/26-os évadának műsorát a Szegedi Nemzeti Színház

Remek hangulatú zenés rendezvény keretében, a Reök-palota előtt jelentette be 2025/26-os évadának műsorát a Szegedi Nemzeti Színház.

Hírlevél

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS